2021. június 17. 11:00 - Veteránorbi

Romet Kadet drága kincs, jó ha van, de jobb ha nincs...?

Avagy saját tapasztalataim egy Romet Kadet felújításáról

Még mielőtt belevágnék egy teljesen más témába, leszögezném előre minden kedves olvasó számára: én, akármennyire is sokszor tudok rápörögni a motor "miért nem indul - megint?" kérdésére, attól függetlenül hihetetlenül csodálom, és szeretem ezeket a kis gépeket. 
A felújítási alapért köszönet kedves egykori egyetemi tanáromnak, T.J.-nak!
Három motort kaptam felújítási alapnak: egy Komár 1 (1967), egy Romet Kadet (1986), és egy hibrid, Babetta blokkos Kadet váz, Komár tankkal, Babetta kormánnyal és kerekekkel. A projektek időm szerint, egymás mellett futnak folyamatosan, ahogy időm engedi természetesen, mivel sok esetben kell várnom az alkatrészekre. 

screenshot_20210617-104959.png

A Kadet felújításának indultam neki, ugyanis ez volt az, amelyik leginkább indulóképesnek látszott, vagyis kevésbé volt hiányos. Csak egy hátsó kerék, lánc, valamint pár apróság hiányzott. Hozzá kell tennem, festése eredeti, de több ponton kopottas volt. A króm idomok teljes mértékben használhatatlanok voltak, az első kerekekről (igen, több darabot is kaptam :) ) egytől egyig lapokban vált a króm bevonat. Tankja belül rozsdás volt, benzincsapjában állt a ragacsos benzin maradvány. Utóbbi kitakarítására nem volt mód sajnos. 
A váltó rendszeréből hiányzott a váltó továbbító kar rögzítő csapja, valamint a golyó is. A lánckerék rossz helyen futott, hiányzott a csapágyat rögzítő biztosító gyűrű, aminek következtében a tengely ki-be tudott mozogni, így megsértve a váltó kapcsolószerkezet hátsó tartóját. A két lánckerék sem futott egy vonalban, ezért a lánckerék egyik oldalán jelentős lemaródás látható, némi fémforgács kíséretében. Ez mindenképp cserére érett.  

A motort pár hónappal ezelőtt teljesen szétszereltem, miután blokkja indulóképes volt. Sajnos, elkövettem azt a hibát, hogy ezt el is hittem. A főtengely szimeringek cseréje esetlegesen nagyon sok utólagos bosszúságtól megmenthetett volna, de az ember mindig tanul valami újat, ez is csak trial-error elven működhet...

Honnan is indult ez a felújítás? A szétszedés pillanatában tudnék az alkatrészekről fényképet mutatni, mivel nem mindig volt kéznél kamera :) Ezek a képek a megtisztítás után voltak láthatók már. Aránylag kevés alkatrész hiányzott, viszont sajnos az utángyártott alkatrészek minősége nagymértékben változó...( A kérdés: kicsit, vagy nagyon sz...:) )  A képeken a motor már némileg túl van egy mosáson, törölgetésen.

 A kezdő lépés, alapos megtisztítás, fogkefézés, súrolás, vakarás, stb stb után eljutottam a váz helyrerakásához. A teljes váz le lett csiszolva, ehhez segítségemre volt egy (sok) drótkorong, egy (2) fúrógép, valamint ipari mértékű csiszolópapír. A munka így sem lett hiánytalan, de első komolyabb projekt, és első fényezős munka, így szerintem nem lett rossz. A tankon mutatnám be a fényezés lépéseit. 

Első lépés tehát az eredeti festék eltávolítása. A képen a gyors "korongozás" utáni állapot látható. img_20210330_195926_426.jpg

Ezt követte a teljes letakarítás, majd zsírtalanítás. Fontos, utóbbit ne olyan higítóval végezzük, amely oldhatja az alapozót (pl esetemben nitrohigító, erre visszatérek később). 

A denaturált szesz (számomra), vagy erre kifejlesztett zsírtalanító szerek a leghatásosabbak. A tisztítás után látható az eredmény a képen. 

img_20210331_182315_033.jpg

img_20210331_182318_893.jpg

Alap esetben a gittelés következne, mellyel a hibákat ki kell javítani. Azóta gyakoroltam már, azonban a felújítás közben jöttem rá, hogy ha bármi nem úgy sikerül, az egész festésem kárba vész. Ennek okán végül gittelés nélkül hagytam a tankot, csak kinyomtam a horpadást, amennyire sikerült. Mindig kell helyet hagyni a fejlődésnek :) 

Ezután következett az alapozó. Én a Very well márkájú szórófestékkel próbáltam, ami egy kellemes, vékony rétegben helyezkedik el. Aki gyakorlott, annak javaslom az epoxy alapú 2K alapozót, aki megelégszik ezzel, több rétegben lehet így is szép munkát végezni. A nitrohigító nekem sajnos a tapadást negatív irányban befolyásolta...Lehet csak szárazság gond volt, lehet felületen maradt valami, de nem minden sikerült úgy, ahogy szerettem volna. 

Az alapozást a kép mutatja. Amennyiben megfolyik, itt még csiszolással javítható ezután. 

img_20210331_182950_249.jpg

Ennek száradására 24 órát hagytam, majd következett a szín! 

Finoman, vékonyan. Ezt már kompresszoros festékszóróval fújtam. Jobb, ha valami zárt helyen lehet dolgozni, mert akkor könnyebb elkerülni a port...

Végül, ismét 24 óra után következhet a lakkozás, amely ez 2K színtelen lakkréteg. Az eredmény a képen látható :) 

img_20210418_100753_390.jpg

Ezután következhet a váz egészének bemutatása, képekben, némi időrendi problémával is: 

Majd következhet az összeszerelése a motornak...elsőnek a blokk került bele. 

 

Majd következtek a különböző kellékek...hátsó villa, kerekek, kipufogó...stb stb :) 

img_20210418_164812_425.jpg

img_20210505_073518_419.jpg

 

romet.PNG

img_20210505_073515_528.jpg

img_20210505_073521_973.jpg

img_20210501_161411_918.jpg

Végül felkerült az alkatrészek nagy része, bekötésre kerültek a dolgok a lehetőségek szerint...a gáz és kuplung bowdenek még problémásak, némi elektromos hiba is fennáll, de megy...megáll, jön...ahogy szokás mondani. 
Bátor voltam, bíztam a munkában, el mertem vinni tesztkörre is :) 

proba.PNG

Természetesen ezután szétesett a kuplung...hogy semmi sem legyen tökéletes :) Majd a fékrúd, hátsó sárvédő lazult le...első lámpa is...szóval most az alkatrészek rögzítése, kontrázása, hiányok pótlása következik.

Valamint a váltónak van egy hibája, miszerint túl lehet kapcsolni. Ekkor a kapcsoló csukló hozzáér a lendkerékhez, és lefullad. Ennek oka, hogy a határoló nem tartja megfelelően a helyén. Következő projekt még ennek a hibának a kiküszöbölése...

Folytatás következik... :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://motorizacio.blog.hu/api/trackback/id/tr2816595492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása