2021. június 16. 10:00 - Veteránorbi

Lemezvillás Babetta 207 - a motorblokk

Lehetőségemhez mérten igyekszem megoldani, hogy a kis motor működőképes legyen. Fontos azonban, hogy nem mindennapi használatra lesz, inkább csak néha-néha "villogni" vele a környéken. :) Szóval inkább az alkatrészek megtisztítására törekedtem, és csak a szükséges dolgok cseréjére. Ami működőképesnek látszik, vagy helyrerakható, az kellő takarítás után visszakerült a helyére. 

A blokk szétszerelése nem bonyolult feladat, kevés műszaki ismerettel is aránylag könnyen elvégezhető, és a célszerszámok sem teljes mértékben szükségesek. Kiindulási állapota a motornak olyan volt, mintha a föld alól került volna elő, vastagon, rásülve állt rajta az olajsár. Érdekes tény, hogy a drótkorong képtelen volt megkezdeni az alsó "bevonatot", csak a frissebb nyomokat, ezért erős zsíroldóval és fogkefével segíteni kellett ezek eltávolításában. Némely esetben lapos csavarhúzos lazítás is szerepet játszott. 

img_20210612_133928_515.jpg
A blokkon lévő kisebb öntési nyílásokat, bordákat fültisztító pálcikákkal, és nagy mennyiségű zsíroldóval takarítottam ki. 
A külső, elérhető részek takarítása után a belső, csak szétszedés után elérhető elemek tisztítása következett.

A bontás első lépése a kipufogó, valamint a karburátor eltávolítása volt, majd ezután a hengerfej eltávolítása következett. Az ott talált állapot jellemzi a teljes motor állapotát. Sajnos a kipufogóban nagy mennyiségű, olajjal kevert megkeményedett korom (esetlegesen rozsda) keveréke állt. Ezt a henger aljában is láttam, így fennállt az esélye, hogy a dugattyút, amennyiben megmozgatták korábban, nem élte túl. 

img_20210612_141035_040.jpg

A hengerfej eltávolítása után némi olaj, és finom mozgatás segítségével lehúztam a hengert a motorról. Első pillantásra a henger oldala egyenletes, bemaródás nincsen rajta. A dugattyú szépen illeszkedve mozog a hengerben a belső felület takarítása után, bár oldala minimálisan meg van égve. Mivel a működőképes állapot visszaállítása, nem teljes generálozás a cél, egy kísérletet teszek vele, amennyiben nem jó, körülbelül 20 perc alatt cserélhető, a blokk komolyabb bontása nélkül. 
A henger eltávolítása után láthatóvá vált, hogy a főtengelynél komolyabb lerakódás  található, amely kitakarítása nélkül maximum elpusztítani lehet a motort. Így nekiálltam a motor további szétszerelésének. 

A következő rész tipjjei a jawababetta.com oldalról származnak, összefoglalva, saját ismereteimmel bővítve, külön köszönet az alap cikkért! 

https://jawababetta.com/2018/11/12/207-fotengely-szimmering-csere/

A kuplung oldalon a három lapos csavar eltávolítása után még le kell venni a 24-es dugókulcs segítségével a lendkereket. Amennyiben lehetséges, egyszerűbb egy légkulccsal, amennyiben ez nem megoldható, úgy a dugattyú megtámasztásával leszedhető. Utóbbi célszerszám helyettesíthető egy fémlemezzel. 
A lendkerék eltávolítása után elénk tárul a kuplungszerkezet. Az enyémben a körrugós verzió található, de van három rugóval működő verzió is. Fórumok alapján az általános tapasztalatok szerint a körrugós verzió halkabb működésű. A pofák a rugó kiszedése után kézzel eltávolíthatók. 
Ezután következik az alatta levő fedlap eltávolítása a főtengely kúpról. Ennek legegyszerűbb módja, hogy a lendkereket fordítva felhelyezzük, majd a 3 lapos csavar helyett 3 db hatlapfejű/belső kulcsnyílású csavart használunk. A csavarok egyenletes (nem egyszerre, hanem szép lassan körbe fél-fél fordulatonként mindig egy csavarral odébb lépve) feszítésével előbb-utóbb leugrik. Némely esetben meglehetősen hangosan teszi ezt, így érdemes odafigyelni. :) A lap alatt találhatjuk meg az indító pofákat, amelyeket a két rugó kiakasztása után egyszerűen kivehetünk. Az elem a főtengelyről könnyen lehúzható. Alatta található egy fogaskerék, benne tűgörgőkkel. Érdemes kivétel után egyből zacskóba helyezni, ezáltal nem tűnik el egy sem. A motornak a szerelt oldala nézzen lefelé, mivel ez esetben az esetlegesen kihulló tűgörgő sem okoz kárt a motorblokkban. Érdemes valamilyen tálcát tenni alá, hogy ne vesszenek el az apró alkatrészek. 

Az oldal leszerelése utána az olajtér dekni eltávolítása következhet. A csavarok kilazítása után a szerelési utasítás szerint finom kopogtatással szerelhető le az oldala. Fakalapács segítségével (nem kell csavarhúzóval feszegetni, csapágy tartja a helyén, csak befeszül) szépen, minden oldalról addig kell kopogtatni, amíg le nem jön. Akár a csavarok félig kihajtott állapotában a csavarok kopogtatása is segíthet, amennyiben megfelelő mennyiségű menet fog, különben tönkre is mehet a menet!

A blokk másik oldalán található a gyújtás. Ebben az esetben kicsit könnyebb dolgunk van. A mágneses lendítőkerék közepén van egy nagyobb, és egy kisebb átmérőjű menet. A nagyobb menetbe hajtott csavar segítségével, a dugattyú megtámasztásával könnyen leszerelhető a kerék. Amennyiben ez nem opció, óvatosan, rongy segítségével csőkulccsal megfogható a felület, de ne az illeszkedő felületeken tegyük!

A gyújtás maga egy határozott mozdulattal eltávolítható a csavarok eltávolítása után, de sokszor odatapad a felülethez, és nehezen mozgatható. A főtengelyben van egy kis méretű csap, erre vigyázni kell, hogy ne vesszen el, ugyanis ez biztosítja a lendkerék forgását, ezáltal a gyújtást. Közben a szimeringeket természetesen eltávolíthatjuk, ahonnét szükséges. 

Következhet a blokk széthúzása. Speciális szerszám híján a csavarokon keresztüli szétszedést választottam, ugyanis ez volt a legkevésbé kockázatos számomra. Nincs szükség a blokkfelek feszegetésére. A csavarok amennyiben körülbelül 10 menetet fognak, már alkalmasak a blokkfelek szétszedésére, de finoman kell kopogtatni, különben megfeszül, és nem mozdul meg!

A főtengely, amennyiben az egyik oldalon benne marad, óvatosan kikopogtatható már a csapágyból. 

user_scoped_temp_data_msgr_photo_for_upload_1623591816924_6809837652094071519.jpeg
A forgattyúsházban talált szennyeződés alapján megbizonyosodtam, hogy tényleg szükség volt a blokk széthúzására :) 

img_20210613_202241_594.jpgimg_20210613_202244_306.jpg
Az eredeti csapágyak közül csak azokat cseréltem, amelyek valamilyen hangot adtak, vagy már kopottak voltak. A főtengely csapágyai (6203/C3) teljes mértékben hangtalanul futnak olajjal mosás után. A hajtókar tűgörgői szintén problémamentesek. A hajtókar maga nem is kottyan, ezért a kipréseléstől eltekintek. A két fogaskerék közül a kisebb csapágya sajnos probémás volt, mozgatás után is zajosan futott. Típusa 6001/C3. Ezt körmös kiemelővel le lehet szedni, vagy, amennyiben nincs szerszám, megfelelő ügyességgel a fedél megsértése nélkül is ki lehet szedni két csavarhúzó és egy fakalapács segítségével. A belső gyűrű alatt kb 1 mm-es hézag található.

A hajtott lánckeréknél a csapágy a saját tengelyéből is ki tudott mozdulni, akkora mértékű kopás volt észlelhető. Speciális lehúzató nélkül, két vaslappal alátámasztva leszedhető a tengelyről, a tengely megsértése nélkül. A csapágy típusa 6004/C3. 
A visszaszerelés már kicsit nehezebben ment célszerszám nélkül. A csapágyat érdemes először külső gyűrűje segítségével a helyére belehúzatni/beleütni, a hely megsértése nélkül! Csak azután üssük meg, miután biztos helyes pozícióban áll. Én nagyméretű dugókulcsot használtam a helyrerakáshoz. 
Ezután következhet a szorosan illesztett tengelyre a csapágy és a blokkfél együttes felhelyezése. A csapágy belső gyűrűjét érdemes belül megtámasztani egy keményebb acélhengerrel, hogy ne feszüljön meg a tengely belehelyezése során. 

screenshot_20210617-101101_1.png

screenshot_20210617-101118_1.png

A szimeringek a sok állás miatt felkeményedtek, kiszáradtak, cseréjük elkerülhetetlenné vált. Érdemes minden felújítás esetén ezeket kicserélni, mivel később csak problémát okozhatnak, akár az első hosszabb járatás után is!A főtengelyre érdemes főtengelyhez való, Viton szimeringeket venni. Bár elméletileg 120 fokot bír az alap szimering is, nem tudom, érdemes-e bontani azért még egyszer, amennyiben valami gond van. 

A főtengely részeit nagyon finom réz kefével letakarítottam, hogy az edzett felületet ne bántja. Az illesztett felületet nem szabad semmi ilyennel megpróbálni takarítani, azzal forduljunk egy olyan műhelyhez, akinem megvan a megfelelő felszerelése is hozzá. A forgattyúsházat fémtisztára mostam, a szilárd szennyeződéseket (kavicsokat, esetleges szemetet, olajsarat) is kitakarítottam. Főleg a kemény részecskékre kell nagy hangsúlyt fektetni, mert azok kárt tehetnek a motorban. img_20210614_175629_175.jpg

Kellő tisztítás után a helyzet egy fokkal jobb lett, szerencsére nagy sérülés nem látható, a felületek 1-2 karcolást leszámítva épek. A főtengely is helyrehozhatá állapotban van. Következő lépés már a csapágyak, és szimeringek beérkezése után az összeszerelés lesz. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://motorizacio.blog.hu/api/trackback/id/tr5216594848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása